Új, szabadon választható és szabadegyetemi kurzus indul tanszékünkön a tavaszi félévben:
“Vallás a Római Birodalomban: istenek, hősök és egy birodalom öröksége“ cimmel szerdánként 16.30-tól az SZTE BTK főépületének Kristó Gyula termében Szabó Csaba egyetemi adjunktus a rómaiak vallásos életének változatos forrásaiba vezeti be a hallgatókat. Minden, az ókori vallások, vallásrégészet és vallástörténet iránt érdeklődő hallgatót szeretettel várunk.

2026 január 10-15. között Dr. Szugyiczki Zsuzsanna Pannónia ösztöndíjprogram keretében a berlini Freie Universität-re látogatott. Ösztöndíjas időszaka alatt az épülő House of One kapcsán folytatott kutatásokat a vallásközi párbeszéd és vallási pluralizmus témakörében; valamint Prof. Hartmut Zinserrel és Prof. Susanne Gödde-vel egyeztetett a tanszékek közötti jövőbeli mobilitási lehetőségekről.

2025. december 2-án zajlott az SZTE BTK által szervezett első Kutatói Fórum, amely fiatal kutatók tapasztalatait, magyar és nemzetközi pályázatok részleteit ismertették a BTK kutatóival. Az eseményen tanszékünk társszervezőként szerepelt.

2025. november 28-én az MTA Lendület Napján kerültek átadásra az idei Lendület pályázatok dijai. A tanszékünkön induló MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport ezzel hivatalosan is elindult. A projekt honlapja itt követhető.

Tanszékünk oktatója, Szabó Csaba egyetemi adjunktus elnyerte az Év Fiatal Kutatója Díjat. Az eseményről és a további dijazottakról az egyetem honlapján olvashatnak.

Az ókori római vallás nyomai ma is számos magyar városban megtalálhatóak. Ezek kutatása közel félezer évet ölel fel a reneszánsztól máig. Szabó Csaba egyetemi adjunktus előadásában a római vallás magyarországi kutatástörténetét foglalja össze. Köszönet Skultéti Csaba operatőrnek és vágónak a rengeteg munkáért. Az előadás – amely egyben az MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport első nyilvános eseménye volt – az alábbi linken nézhető meg:
A Glossza podcast új, 2025. október 23-án megjelent epizódjában tanszékünk oktatója és az MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport vezetője, Szabó Csaba egyetemi adjunktus beszélget Mithras ókori kultuszáról, az ókor és a jelen élő kapcsolatáról, az ókori vallások szerepéről. Beszélgetőtársak: Láng Orsolya régész, főmuzeológus (Aquincumi Múzeum), Szilágyi Adrienn (ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet) és Szilágyi Zsolt (ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet). Az adás ezen a linken hallgatható meg.

2025. október 10-én sikeresen megrendezésre került az ókori vallások magyarországi kutatása című konferenciánk, amely az ókori vallások (egyiptomi, asszír, görög, perzsa, hellenisztikus, római, kora-arab, kora-keresztény) magyarországi kutatástörténetével és kortárs perspektíváival foglalkozott. A konferencia programja itt olvasható.



Máté-Tóth András egyetemi tanár a CCEE – Consilium Conferentiarum Episcoporum Europae Liszabonban tartott nemzetközi konferenciáján tartott előadást 2025. október 9-én. Az esemény programját itt olvashatják.

Hogyan kutathatunk egy ókori istenséget interdiszciplináris módszerrel? Mi újat hozhat egy 200 éve kutatót téma? Mit tudunk ma Mithras római misztériumairól? Ezekről is szó volt az Egyetem TV Tandem adásában, ahol Szabó Csaba egyetemi adjunktus és Dobi Richárd szerkesztő beszélgetett a hamarosan induló MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport céljairól és kutatási témáiról. A beszélgetés itt tekinthető meg.

Tanszékünket Máté-Tóth András egyetemi tanár és Szabó Csaba adjunktus képviselte a XXIII. IAHR Nemzetközi Vallástudományi Kongresszusán, amelyet a krakkói Jagelló Egyetem szervezett 2025. augusztus 24-30 között. A kongresszus programja az alábbi honlapon olvasható.




Szabó Csaba egyetemi adjunktus Pannonia római provincia vallástörténetéről tartott ismeretterjesztő előadást 2025. augusztus 16-án Kulcs első római fesztiválján. Az esemény programja itt látható.

Tanszékünk a 2025 augusztus 2-án rendezett balatonkenesei Art Fest-en is jelen volt: Szabó Csaba adjunktus az ókori rómaiak Balaton-parti isteneit is felidézte előadásában. Az ókor vallásai ma is töretlenül népszerűek és jelenvalók.

Mithras kultuszáról és a római vallás változatos világáról beszélt Pálfi Balázs és tanszékünk oktatója, Szabó Csaba habilitált egyetemi adjunktus a Kossuth Rádió “Regényes történelem” cimű műsorában (2025. június 20-i adás). Az adás néhány napig online is meghallgathatják.

Prágában rendezték meg 2025. július 17-én a Memory Studies Association Convention idei találkozóját, amelyen Máté-Tóth András egyetemi tanár is részt vett. Közös fotón Zuzanna Bogumil lengyel szociológussal. A konferencia honlapján további részleteket találhatunk az eseményről.

Mi a politikai vallás és hogyan hat ez a jelenség a kortárs társadalmak közéleti, vallási és politikai világára? Erről beszélgetett Dr. habil. Szabó Csaba egyetemi adjunktus és Bőhm Kornél a RadioCafé Krizisek és Pofonok műsorvezetője. A beszélgetés itt hallgatható meg.

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 2025 végétől tanszékünk munkatársa, dr.habil. Szabó Csaba vezetésével egy új kutatócsoport alakul a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Az MTA Lendület Programjának “induló” kategóriájában nyertes csapat Mithras római kultuszának ókori és kortárs aspektusait fogja kutatni öt éven át számos hazai és nemzetközi intézmény (múzeumok, egyetemek, kutatóintézetek) együttműködésével.
Az MTA-SZTE Lendület Mithras Kutatócsoport tevékenységéről és tudományos eredményeiről külön honlapon tájékoztatjuk majd az érdeklődőket. Sajtószemle itt és itt.

Tanszékünk oktatója, Szabó Csaba habilitált egyetemi adjunktus és frissen avatott doktorai, Nemes Márk és Evrim Iflazoglu 2025. június 28-án vették át habilitációs és doktori diplomáikat.

Tanszékünk néhány hallgatója Szabó Csaba habilitált egyetemi adjunktus vezetésével meglátogatta a bécsi Kunsthistorisches Museum antik gyűjteményét, amely Európa egyik legjelentősebb ókortörténeti és vallástörténeti forrásanyagával rendelkezik. A látogatás során a hallgatók megismerkedtek az ókori egyiptomi, görög, római és kora keresztény vallás néhány esettanulmányával és kiemelkedő jelentőségű tárgyi emlékével és azok újkori és jelenkori recepciótörténetével.

2025. június 4-én került sor mesteris hallgatóink (angol, magyar nappali és levelező) záróvizsgájára, amelyet hallgatóink sikerrel teljesitettek. Gratulálunk tanulmányaikhoz és sok sikert kivánunk nekik a további szakmai és személyes kalandjaikhoz.

Tanszékünk oktatója, Szugyiczki Zsuzsanna egyetemi tanársegéd, Pannónia kutatói mobilitási ösztöndíjjal a párizsi École Pratique des Hautes Études-ba látogatott az elmúlt héten. Az EPHE kiváló campusának és könyvtárának (a Humatheque-nek) a felfedezése mellett az intézet vezetőjével és munkatársaival találkozott jövőbeli kooperációk lehetőségeinek témájában.

Szabó Csaba habilitált egyetemi adjunktus 2025. május 23-24 között az ELTE BTK Régészeti Intézete és a HUN-REN BTK Régészettudományi Intézete által szervezett nemzetközi konferencián Apulum (a mai Gyulafehérvár) római vallásos emlékeiről (638 tárgy) tartott előadást. A témába vágó projektje 2023-2024 között a bécsi Régészeti Intézet (ÖAW-ÖAI) támogatásával zajlott.

Szilárdi Réka tanszékvezető egyetemi docens a Pannonia Mobilitási Program keretében a Bergeni Egyetem (Norvégia) vendégkutatójaként vesz részt az egyetem Vallástudományi Tanszékének eseményein és a kissebbségkutatói munkacsoport kutatásaiban.




Tanszékünk kapcsolatai nem csak oktatási, de kutatási intézményekkel is bővülnek: Szabó Csaba egyetemi adjunktus a Szerb Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében vendégkutató a Visegrad Fund/Western Balkans Fund ösztöndíjának támogatásával. Az intézet munkatársaival több éve zajló szakmai kapcsolatot ápolunk.

Tanszékünk oktatója, Szugyiczki Zsuzsanna egyetemi tanársegéd CEEPUS oktatói mobilitási ösztöndíjjal a Bécsi Egyetem Vallástudományi Tanszékének vendégoktatójaként “Mysticism Across Religions” cimmel tart előadásokat a neves osztrák egyetemen.

2025. május 8-án választották meg Robert Francis Prevost biborost a római katolikus egyház új pápájává, Róma püspökévé, aki a XIV. Leó nevet vette fel. Az esemény jelentőségéről Máté-Tóth András professzor több interjút adott, ezeket itt, itt, itt, itt és itt hallhatják, láthatják.

2025. április 28-án Szabó Csaba egyetemi adjunktus nyilvános, ismeretterjesztő előadást tartott a pápaság ókori forrásairól és helyszineiről.

Ferenc pápa, a Római Katolikus egyház feje és a világ egyik meghatározó vallási vezetője 2025. április 21-én elhunyt. Munkásságáról és 12 éves pápaságáról Máté-Tóth András több interjúban nyilatkozott, itt, itt, itt, itt és itt is.

2025. március 22-27 között tanszékünk CEEPUS vendégoktatója volt dr. habil. Aleš Chalupa a brno-i Masaryk Egyetem Vallástudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa, az ókori Mithras kutatás és kognitiv vallástudomány nemzetközi hirű szakértője. Tanszéki előadásaira 2025. március 26-án 16-18.00 óra között, valamint 2025. március 27. 12.00 és 18.00 óra között került sor. Nyilvános nagyelőadására 2025. március 26-án szerdán este 18.00 órától került sor az SZTE BTK Buday Árpád termében (III-as terem, földszint).

2025. február 27-én Nemes Márk nyilvános vitában megvédte angol nyelvű doktori disszerzációját, amely Ninian Smart módszertanát alkalmazta a kortárs új vallási mozgalmakra.



2025. február 25-én Szabó Csaba egyetemi adjunktus megtartotta nyilvános habilitációs előadását és tanóráját. A tudományos előadása glokalizáció és vallás kapcsolatáról szólt a dunai provinciákban, tanórája pedig a kihaló és átalakuló vallási mozgalmakról.






Máté-Tóth András professzor 2025. február 10-én a Budavári Evangélikus Szabadegyetemen tartott előadást “Hitelességi krizis – vallástudományi és teológiai felvetések” cimmel.

Máté-Tóth András egyetemi tanár képviselte egyetemünket és tanszékünket a Linzi Egyetemen megszervezett teológiai worshopon, ahol a szinodális egyház európai dimenzióiról és vízióiról volt szó.

Tanszékünk jelen volt a Szegedi Tudományegyetem kari nyílt napján 2024. december 16-án, ahol oktatóink, Szugyiczki Zsuzsanna és Szabó Csaba a misztikus élmények globális jelenségéről és az ókori vallások kortárs hatásáról és jelenvalóságáról tartottak előadást az érdeklődő középiskolás hallgatónak. Hasonlóan a decemberi eseményhez, tanszékünk a 2025. február 8-i kari nyilt napon is képviselte magát, akkor Szabó Csaba egyetemi adjunktus tartott előadást Mithras római misztériumairól.

2024. december 13-án tanszékünk Vallástudományi Szakestet szervezett hallgatóinknak és alumni diákjainknak.

Szilárdi Réka tanszékvezető egyetemi docens 2024. december 9-én előadást tartott a Random Science meghivottjaként és az identitáspiac XXI. századi főbb sajátosságait és vallási aspektusait is bemutatta.

2024. december 7-én tanszékünk hallgatói Szabó Csaba adjunktus vezetésével meglátogatták a Szépművészeti Múzeum új, időszaki kiállitását, amely az újasszir és babiloni birodalmak vallási életét, forrásait és művészetébe ad lenyűgöző, európai szinvonalú betekintést. A mezopotámiai gyűjteményen túl, a hallgatók megtekintették az ókori egyiptomi, görög és római gyűjteményeket, ahol átfogó vallástörténeti bevezetőt kaptak a mediterrán világ ókori vallásairól.

Szabó Csaba egyetemi adjunktus a Pannonia oktatási mobilitási program keretében a római La Sapienza Egyetem Vallástudományi Tanszékének vendégoktatója volt 2024. november 20-24 között. Az idén századik évfordulóját ünneplő, Raffaele Pettazzoni által alapított tanszéken Alessandro Saggiaro tanszékvezető és Giorgio Ferri tudományos munkatárs révén tanszékünk első alkalommal vette fel a kapcsolatot a neves római intézménnyel, amelynek jeles alakja, Angelo Brelich sokáig az egyetlen magyar-olasz szakmai kapcsolatot képezte a vallástudomány történetében.A két tanszék között további együttműködés várható: 2025-ben a IAHR Nemzetközi Vallástudományi Kongresszuson Giorgio Ferri szekciójában Szabó Csaba adjunktus képviseli majd a szegedi tanszéket.

2024. november 29-én 10.00 órakkor kerül sor a Convivence Akadémiai Kutatócsoport zárókonferenciájára. Az öt éven át számos kötetet, sok tucat tanulmányt, konferenciát és lenyűgöző adatsort létrehozó projekt eredményeit összefoglaló esemény programját itt érhetik el.

A Vallástudományi Tanszék 1990-es évek végi létrejöttében kulcsfontosságú szerepet töltött be Hartmut Zinser, a berini Freie Universitaet professzora, aki azóta is visszatérő vendége tanszékünknek. Zinser professzor úr idén ünnepli 80. születésnapját. Ennek alkalmával tanszékünk egynapos konferenciát szervezett az ő tiszteletére 2024. november 14-én.

Az előadásokat az alábbi linken tekinthetik meg:
T. Szabó Csaba egyetem adjunktus az Egyetem TV Választár cimű műsorában a római vallás alapvető kérdéseiről beszélt 2024 október végén. Az előadás az alábbi linken tekinthető meg:
A Vallástudományi Tanszék és az SZTE Klebelsberg Könyvtár közös szervezésében kerül bemutatásra 2024. október 3-án 17.00 órakkor Máté-Tóth András, Az irgalom kultúrája cimű új kötete. Az eseményre a könyvtár Auditorium Minimum terében kerül sor. A kötetet prof. dr. Pusztai Bertalan (SZTE) és Berényi Gábor (Gondolat Kiadó) mutatják be.
A beszélgetés megtekinthető a könyvtár youtube csatornáján az alábbi linken.

Tanszékünkön működő Convivence Kutatócsoport tagjai is jelen voltak a Szegedi Tudományegyetem Western Balkans Competence Centre által szervezett nemzetközi konferencián.

2024. szeptember 30-án tanszékünk rövid vallástörténeti várostúrát tartott hallgatóinak, amelynek során meglátogatták a város néhány vallási helyszinét és egyházait.

Szabó Csaba egyetemi adjunktus az Osztrák Régészeti Intézet és a kolozsvári Centre of Roman Studies társult együttműködésének keretében egy JESH kutatói ösztöndijjal kutatta 2023 decembere és 2024 augusztusa között Közép-Kelet Európa egyik leggazdagabb római városának, Apulumnak (a mai Gyulafehérvár) az ókori vallásos anyagát. A mintegy 635 tárgyat összefoglaló projektjéről az alábbi linken olvashatnak.

Prof. dr. Máté-Tóth András a szegedi Egyetem TV-ben foglalta össze a vallástudomány célját, a vallástudomány és teológia közti alapvető módszertani és tudománytörténeti különbségeket és a vallások kortárs szerepét és kutatási perspektiváit.
Dr. Szilárdi Réka tanszékvezető egyetemi docens beszámolója az Everness fesztiválról, az új spirituális mozgalmakról és a fesztiválvallás fogalmáról a Glossza podcastjében 2024. júliusában.

Dr. Szabó Csaba egyetemi adjunktus Alma Mater Europaea Egyetem által Ljubljanában szervezett nyári egyetemen tartott diszelőadást 2024. július 9-én. Az előadás azt a kérdést járta körül, hogyan hasznosíthatóak Közép-Kelet Európa ókori római szentélyei, templomai a kortárs társadalomban, turizmusban, közönségrégészetben.

Dr. Szugyiczki Zsuzsanna kolléganőnk 2024. június 14-én előadóként vett részt a Religious Experience Research Centre éves konferenciáján ‘A bridge between traditional and modern: characteristics of mystical experiences’ c. prezentációjával.

Máté-Tóth András a Varsóban megrendezett “Remembrance, Religion and Secularity in Central and Eastern Europe and beyond” cimű nemzetközi konferencián egy kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként képviselte tanszékünket a neves eseményen. A konferencia programja ITT olvasható.

2024. június 3-án sikeresen megvédték mesteri dolgozataikat hallgatóink és ugyanezen a napon sikeresen megtörtént Nemes Márk doktorandusz belső doktori iskola előtti védése is.
Milyen szerepük van az ókori vallásoknak a kortárs újvallási mozgalmakban? Hogyan hatott az ókori politeizmus a kortárs európai társadalomra? Ezekkel a kérdéseket járta körül Dobi Richárd és T. Szabó Csaba egyetemi andjunktus az Egyetem TV Tandem cimű műsorában 2024 májusában, amelyet itt láthatnak:
A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszéke, az Osztrák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete és a Grazi Egyetem Ókortudományi Intézete (IGS „Resonant Self-World Relations) közös szervezésének köszönhetően és a Thyssen Stiftung támogatásával került megrendezésre 2024. május 6 és 8. között Grazban a „Rurality and religion. Places and networks of religion in rural areas of Roman Italy, Gaul, and the Northern Provinces” elnevezésű nemzetközi konferencia. A konferencia programja itt olvasható.

2024. május 3-én a tanszékünk Vallástudományi Szakestet szervezett a hallgatóink és alumni diákjaink számára.

2024. májusában több, vallástudományi témájú doktori megvédésére is sor került. Megvédte doktoriját Hegedüs Gabriella, George Joseph valamint az Ókortudományi Tanszéken védett jelenlegi MA-s hallgatónk, Laura Tashman is.



Tanszékünk több jelenlegi és egykori munkatársa (Máté-Tóth András, Figus-Illinyi Ritka, Nemes Márk és Miklowitz Attila) is részt vett a 2024. április 25-én megrendezett ISORECEA (International Study of Religion in Eastern and Central Europe Association) nemzetközi konferencián. A konferencia programját itt olvashatják.

Tanszékünk könyvbemutató-sorozatának következő fejezetére 2024. március 27-én kerül sor, amikor a Máté-Tóth András és Povedák Kinga által szerkesztett “Hegemóniák szoritásában. Vallás Kelet-Közép Európában” cimű kötetet mutatja be dr. Bernek Ágnes.

Tanszékünk munkatársa, Szugyiczki Zsuzsanna a neves párizsi École Pratique des Hautes Études (LEM et IREL en collaboration) által szervezett eseményen tart előadást Misztika és modernitás kapcsolatáról.

2024 március 9-én tanszékünk diákjai tanulmányi kirándulást tettek dr. Szabó Csaba egyetemi adjunktus vezetésével Aquincumban, ahol az ókori vallásokról (különösen a római vallásról) tanulhattak a régészeti park szentélyei, oltárai és szobrai körében.

2024 februárjában tanszékünk óraadója, Sárközy Csongor, a buddhizmus neves szakértője volt a Szegedi Egyetemi TV Tandem cimű műsorának legutóbbi meghivotta, akivel Dobi Richárd beszélgetett Buddha máig tartó üzenetéről és hatásáról.
2024 februárjában került felvételre és május végén került online előadásra Máté-Tóth András egyetemi tanár előadása az irgalom vallástudományi forrásairól. Az előadás itt tekinthető meg:
2024 januárjában Máté-Tóth András és Dobi Richárd beszélgetett az Egyetem TV Tandem cimű műsorában a vallás jelentőségéről, Isten fogalmáról és a vallástudományról is. Az előadás az alábbi linken érhető el:
2024. január 17-én a Magyar Tudományos Akadémia Max Müller születésének 200. évfordulója alkalmából emlékülést tart, amelyen Máté-Tóth András előadást tart Max Müller és a kortárs vallástudomány cimmel.

December 11-12. között Münsterben képviselte a Vallástudományi Tanszéket Szabó Csaba egyetemi adjunktus, aki a gyógyitó ókori szentélyek közösségformáló hatásáról tartott előadást. Az esemény programját lásd itt.

“Vallás és egyház a változó társadalomban” cimmel került megrendezésre a Valláskutató Intézet által a Vallásszabadság Házában tartott konferencia Kolozsváron, amelyen tanszékünk és a CONVIVENCE Kutatócsoport több munkatársa is részt vett. A részletes programot lásd itt.



A Linzi Katolikus Magánegyetemen a tegnapi Dies Academicuson „Európa és az ukrajnai háború” témában tanszékünk professzora, Máté-Tóth András, továbbá Heinz-Gerhard Justenhoven, Julia Beliaeva, Khrystyna Fostyak és Pete Hämmerle geopolitikai és nemzetközi jogi kérdésekkel foglalkozott és ezekben a témákban tartottak előadásokat.

Egy korszak vége mindig egy másik kor kezdete. Ez igy volt a vallástörténetben is, ahol istengenerációk váltották egymást. Igy váltja most egymást tanszékünk oszlopos tagja és öt éven át segitő támasza, Karsai Marianna ügyvezető és Barcsa Krisztina, tanszékünk alumnája, aki 2023 novemberétől tanszékünk ügyvezetője lesz. Karsai Marianna munkásságáért hálával tartozunk, köszönjük áldozatos munkáját és temérdek segitségét, amelyet diákjainkért és tanszékünkért tett, Barcsa Krisztinának pedig kitartást, jó munkát és gyümölcsöző munkát kivánunk.
Irodai nyitvatartás: Hétfő-kedd-szerda: 8:00-12:00, csütörtök-péntek: 12:00-16:00.
Elérhetőség: H-6722 Szeged, Egyetem u. 2. térkép tel.: +36-62-544418, 544423 fax: +36-62-544418 e-mail: relstud@rel.u-szeged.hu, vtszeged@gmail.com.


Tanszékünk Szabó Csaba adjunktus személyében jelent volt a Madridban megrendezett nemzetközi konferencián, amely az ókori görög és római világ omnipotens isteneit, egyéni pantheonjait és megateista/ henoteista tendenciáit vizsgálta.

2023 október 26-án a Global Religion kurzus keretében dr. Lánchidi Péter, az ELTE BTK Művészettörténeti Tanszékének adjunktusa lenyűgöző előadást tartott külföldi és magyar diákjaink számára a Kabbalah hagyományairól és vallástörténeti sajátosságairól.

2023 október 20-22-én zajlott Szegeden a CESAR (Central European Symposion of the Academic Study of Religions) és a Doktoranduszok Országos Szövetségének Filozófia Szakosztályának szervezésében tartott nemzetközi vallástudományi doktorandusz konferencia. A konferencia programja itt olvasható.





Tanszékünk egyik legnépszerűbb kurzusáról, az ókori vallások és a szexualitás kapcsolatáról beszélgetett Szabó Csaba egyetemi adjunktus és Dobi Richárd az Egyetem TV Tandem cimű műsorában. A beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg.
A 2022-es népszámlálási adatok sokak számára meglepő vallástudományi vonatkozású eredményeit elezmi részletesen Máté-Tóth András és Rosta Gergely beszélgetése, valamint számos interjú, amelyet Máté-Tóth András adott 2023 szeptember végén és októberben. Az interjúk itt, itt és itt olvashatóak.

A XX Nemzetközi ARYS konferenciát idén Malagán, Spanyolországban szervezték meg. A konferencia témája az ókori vallási mobilitás volt, tanszékünket és a közép-európai régiót pedig Szabó Csaba egyetemi adjunktus képviselte, aki egy poetovioi esettanulmányon keresztül elemezte a háború és a vallási mobilitás kölcsönhatását a Kr.u. III. században.

Tanszékünk több munkatársa és egykori hallgatói is részt vettek a Vilniusban, Litvániában megrendezésre került Európai Vallástudományi Kongresszuson (EASR). Máté-Tóth András professzor, az SZTE BTK Vallástudományi Tanszéken folyó Convivence kutatócsoport eredményeit mutatta be és több kerekasztal-megbeszélésen és szekcióban is részt vett. A részletes program a kongresszus honlapján olvasható.

Tanszékünk egykori hallgatója, ma már tanársegéde, oktatója és nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátora, Szugyiczki Zsuzsanna 2023 május 24-én sikeresen, maximális pontszámmal védte meg angol nyelvű doktori disszertációját. A “Mysticism beyond time: A comparative study of traditional vs. modern mysticism” című dolgozata a hagyományos és modern misztika újszerű, komparatív kutatását tűzte ki céljául. Dr. Szugyiczki Zsuzsanna sikeres védésével immár két vallástudományi doktori született a Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskola vallástudományi alprogramjában a Szegedi Tudományegyetemen. A doktori tézisei és szövege az alábbi linken olvasható.
Gratulálunk a sikeres védéshez! Fotók: Barcsa Krisztina


2023 április 29-én, szombaton meglepetés-ünnepséget szerveztünk a tanszék alapítójának, Dr. Máté-Tóth András egyetemi tanárnak. Az ünnepelt tavaly töltötte be 65. évét és adta tovább tanszékvezetői helyét dr. Szilárdi Réka habilitált egyetemi docensnek. Egykori és mai kollégái, diákjai mellett a köszöntők között volt prof. dr. Paul Zulehner, bécsi teológus, a Pastorales Forum igazgatója, Máté-Tóth András mentora is. Köszöntő beszédét itt lehet elolvasni: https://shorturl.at/bivFW. Az ünnepség részeként megnyitottuk az Agárúr Káhézóban május folyamán látogatható poszter-kiállításunkat, amely a magyar vallástudomány történetét és a tanszék közel negyedszázados múltját és jelenét mutatja be.

2023 április 26-án védte meg doktori disszertációját Tóth Péter, aki René Girard memetikus elméletének vallástudományi és interdiszciplináris aspektusait és dimenzióit elemezte a magyar Girard-recepcióban hiánypótlónak számitó munkájában.

2023 április 23-án tanszékünk diákjaival a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi és Ókori Gyűjteményét látogattuk meg, ahol az ókori politeizmus változatos valláskommunikációs stratégiáival és gazdag emlékanyagával ismerkedtek meg.

2023 április 20-28 között tanszékünk vendégelőadója prof. dr. Hartmut Zinser, a Freie Universität Berlin nyugalmazott egyetemi professzora, a német vallástudomány kiemelkedő alakja. Szegedi tartózkodása során előadást tart a Global Religion kurzuson és pénteken workshopot tart diákjainknak több évtizedes kutatásainak főbb témáiból.



Az SZTE BTK Vallástudományi Tanszéken működő MTA-SZTE Convivence Vallási Pluralizmus Kutatócsoport nemzetközi workshopot szervez 2023. április 27-én a BTK Kari Tanácstermében 11.00 órai kezdettel.
Az esemény zoom-on is követhető majd az alábbi linken.
Meeting-ID: 897 3322 8620
Password: 704752
A kutatócsoport honlapja: https://www.convivence.eu/

Tanszékünk vendége a Fulbright professzori ösztöndíjas prof. dr. Daniel Wojcik, a University of Oregon Vallástudományi Tanszékének egyetemi tanára. Wojcik professzor a népi vallásosság (vernacular religion), a vallás és popkultúra találkozásának nemzetközi hírű kutatója, számos témába vágó kötet és tanulmány szerzője. Daniel Wojcik 2023. március 9-én csütörtökön délután 16.00 órától tart előadást a Petőfi I-es teremben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A professzor publikációit és életrajzát itt olvashatják.

Tanszékünk néhány munkatársa és diákja 2022. október 22-én meglátogatta az új Néprajzi Múzeumot Budapesten. A látogatás során elsősorban a világ különböző tájairól származó, valláskommunikációban használatos tárgyakat tekintettük meg. A kirándulással ugyanakkor elinditottunk több állomásból álló sorozatot, amellyel végiglátogatjuk Magyarország főbb vallástörténeti látványosságait és gyűjteményeit.

Szeptember 29-én a Global Religion kurzus vendégelőadója prof. dr. David Morgan, a Duke Egyetem professzora volt. Online nyelvű előadásában a tárgyiasult vallás, a “material religion” és a térszakralizáció változatos fogalmát járta körül kortárs és múltbeli példákon keresztül. Az előadás hamarosan online is elérhető lesz.

2022. szeptember 29-30. között tanszékünk Convivence Kutatócsoportja nemzetközi konferenciát szervez “Religion and Securitization” cimmel. A konferencia programja elérhető a projekt honlapján.


2022. szeptember 19-23. között tanszékünk Erasmus vendégoktatója drd. Rafael A. Barroso Romero, a Madridi Complutense Egyetem és az Erfurti Max Weber Kolleg doktorandusza volt. Kurzusában a római vallás élő aspektusait és az ún. “deviáns” vagy “szokatlan” temetkezési szokások újraértelmetését mutatta be.

2022 július 1-től leköszönt a Vallástudományi Tanszék alapitója és eddigi tanszékvezetője, Máté-Tóth András egyetemi tanár, átadva a tanszék vezetését Szilárdi Réka egyetemi docensnek. Máté-Tóth András, az irországi Corkban zajló EASR nemzetközi konferencia egyik főelőadójaként, a következő gondolatokkal búcsúzott tanszékvezetőként:
“Ma van az utolsó napja, hogy vezetője vagyok az általam 2000-ben alapított Vallástudományi tanszéknek. Hálás vagyok az elmúlt évekért, a kollégákért és hallgatókért, a számos közös tudományos és emberi élményért. Boldog vagyok, hogy kiváló utódom Szilárdi Réka lett, egykori tanítványom és sok év óta kolléganőm. Lehetőségeimhez képest továbbra is igyekszem szolgálni a szakmát és támogatni a tanszéket”.
Máté-Tóth András Corkban, az EASR nemzetközi kongresszusán “Religion in societies of Wounded collective identity” cimmel tartott keynote előadást.


2022 június 7-én tanszékünkön négy hallgató védte meg MA disszertációját. A témák kiválóan jelzik a tanszéken oktatott tárgyak és a tanszékkel együttműködő szakemberek változatosságát és tematikus sokszinűségét. Gratulálunk végzős diákjainknak!

2022 június 2-án kettős könyvbemutatóra került sor a Vallástudományi Tanszéken. Nadezda Gavrilovic, a belgrádi Régészeti Intézet kutatója volt tanszékünk vendége akinek 2021-ben megjelent kötetét mutattuk be Szabó Csaba új kötetével. A két kötet hasonló módszertant követve, a dunai régió kis és makro-vidékeire fókuszál és mutatja be első alkalommal angol nyelven a dunai provinciák vallásának régészeti anyagát. Fotók: Zsiros Aliz.





Új szakirányú továbbképzést hirdet Vallásismeret címmel a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. A képzésre szerzetesek és világiak jelentkezését is egyaránt várjuk.
Az oktatás helyszíne: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és Szegedi Tudományegyetem – Budapest, Szeged
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 1.
Bővebb információ: http://arts.u-szeged.hu/vallastudomany/kepzeseink/vallasismeret-szakiranyu
A szakirányú továbbképzéshez szükséges regisztráció online űrlapja elérhető ITT.

Tanszékünknek 2022 tavaszi félévében a vendégelőadója dr. Jakub Špoták történész, valláskutató. A pozsonyi Comenius Egyetem oktatója a kolonializmus előtti maja vallás és epigráfia neves kutatója.

2022. április 22-23-án zajlott tanszékünk szervezésében a IV. Vallástudományi Hallgatói Konferencia, amelyen számos izgalmas előadás hangzott el. A konferencia programja elérhető ITT.


2022. március 31-én került bemutatásra Kamarás István OJD és Bögre Zsuzsanna “Vallásszociológia” cimű kötete, amelyet Máté-Tóth András mutatott be a szerzőkkel beszélgetve. Az előadás az alábbi linken nézhető újra.
2022. március 3-án bemutatásra került Korpics Márta: A késő modern vallásosság közösségi mintázatai, L’Harmattan Kiadó, 2020. cimű munkája. A kötetről prof. dr. Máté-Tóth András egyetemi tanár beszélgetett a szerzővel. Az előadás megtekinthető a Vallástudományi Tanszék Facebook oldalán.

2022. február 17-én csütörtökön 17.30-kor a Vallástudományi Tanszék Facebook oldalán online, élő adás keretében bemutatásra kerül Berzsenyi Emese: Kiválasztott vagy megbélyegzett cimű kötete. Az esemény megnézhető tanszékünk Facebook oldalán is.

2021 november 25-én, Valerio S. Severino vallástörténész kötetének bemutatóján nemcsak Kerényi Károly és Angelo Brelich levelezéséről és problematikus szakmai és baráti kapcsolatáról volt szó, de talán először az elmúlt 70 évben, Kerényi Károly székében ismét egy vallástörténész ülhetett. Mondhatni, világpremier zajlott a Szegedi Tudományegyetemen.Fotók: Zsiros Aliz.




Máté-Tóth András egyetemi tanár és Bagyinszki Ágoston a nemrég megjelent magyar nyelvű vallástudományi bevezető főszerkesztője beszélgetett Livingston kötetének magyar nyelvű forditásáról. Helyszin: SZTE Vallástudományi Tanszék, 2021. november 11.



prof. dr. Máté-Tóth András, az SZTE BTK Vallástudományi Tanszékének professzora és tanszékvezetője beszélget dr. Rosta Gergely egyetemi docenssel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem valláskutatójával nemrég megjelent köteteikről. (időpont: 2021. október 28.)
dr. Povedák Kinga valláskutató kötetének bemutatója a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékén. A szerzővel Máté-Tóth András egyetemi tanár beszélget.
Prof. dr. Michael Blömer a Münsteri Egyetem oktatójának előadása. Elhangzott a “Sanctuaries in the Danubian provinces. New results and perspectives” cimű nemzetközi konferencián amelyet tanszékünk és az Osztrák Régészeti Intézet közösen szervezett (15th October 2021)
Prof. dr. David Morgan, a Duke Egyetem professzorának előadása. Elhangzott a “Materiality of religion in Central-Eastern Europe” cimű nemzetközi konferencián.
A tanszék az Európai Vallástudományi Kongresszuson (EASR) két szekcióban is aktivan kivette a részét és több előadást tartott 2021. szeptember 1-3. között.